A buszcsatlakozásra várakozva 'Tized'-et ettem ebédre Accraban. No elmondhatom, hogy 2 hónap után már ráálltam az itteni ízekre és annyira élveztem ezt az ételt, hogy magam sem hittem el :D
Itt a nemzeti színház. Ki hitte volna, hogy ilyen házak is akadnak itt. Hát nekem leesett az állam.
Ada Foah felé ez a csöpp édes lányka ült és aztán aludt az ölemben. Hát a ghánai anyukák nem aggódják túl magukat. Nagy-nagy öröm volt ringatni a babát. Itt képzeljétek nem is szokás a ringatás és a nyugtató rázogatás meg abszolút nem. Főnököm mondta is még korábban, hogy tetszik neki, ahogy megnyugtatom a kislányát térdből rugózva, ringatva, no tudjátok hogyan, ekkor esett le, hogy itt ilyet soha anyától nem láttam. De hatásos:)
És az érkezés még gyönyörűbb volt, mint amire számítottam az elbeszélésekből.No és itt lehetne önkéntesnek lenni és angolt tanítani a suliban. Már alig várom, hogy egyszer itt töltsek egy évet.
Balra pálmalevélből font falú kunyhó, árnyékba vont nyugágyak és halászhálót partra vonó halászok, pálmafák...:
Végre a hely szépsége nem csak a gazdag hotellakókat szolgálja, hanem egy új projektben egy helyi fiatalember iskolát és szállásokat épített, az utóbbiakból befolytakból finanszírozva az előbbit. Itt lehet önkéntes tanítónak lenni.
No comments:
Post a Comment