flora

flora

összegzés


•semmi sem az, aminek elsőre látszik
•nyugodtan fogadni a változásokat
•megtanulni várni
•a gazdagság és tudás felelősség
•a változások az élet természetes velejárói, nem kell tőlük félni, nem kell értük epedni
•ember tervez...
•célozd meg a holdat és ha elvéted, akkor is az égben találod magad!
•az ember sokkal több mint környezete
•a nehézségeken, kudarcokon jót nevetni és túllépni érdemes
•bizalom, hogy jó jön, határtalan derűlátás és öröm, egyszerűségből fakadó boldogság

2010_10_04_pics

Újra itthon!

Istennek hála egészségben megérkeztem Budapestre. Köszönöm a sok értem mondott imát!

Beigazolódott, hogy Afrika legkevésbé sem Isten legfeketébb, hanem sokkal inkább legszínesebb munkája.

Nagyon hiányoznak, akikkel ott éltem, és fájdalmas a gondolat, hogy talán sosem látom őket viszont.
________________Rahel

Itthon újra születek, csupa lelkesedés van bennem, hogy mire is :D

Ghánáról szóló vetítésemet itt megnézhetitek!

Érdemes először letölteni, és diavetítésként nézni végig!

28_09_2010_Brussels_Rome

Rómába érkeztem, s csak pár nap után tértem haza Budapestre. Szép záróakkord volt.
Érkezésem estéjén a római naplemente:

Checking the view of Rome at sunset..



27_09_2010_Accra

Utolsó nap. A városban sétálgattam, vásároltam, alkudoztam, kincseket gyűjtöttem ajándékba. A sok vidám ember nem hagyott szomorkodni.

A forgalom elképzelhetetlenül nagy volt. Tudva ezt és jó előre 3 órát szánva a városon belüli közlekedésre a reptér felé...hihetetlen, de komolyan majdnem lekéstem a gépet. Azt hittem ott maradok. Egyébként erre a gondolatra már csak azért sem fogott el pánik, mert már hozzászoktam, hogy bármi történhet, legyen az nagyon jó, vagy nagyon rossz, és Bob Marley tudott valamit, s ez az egyik nagy bölcsesség, amit megtanultam Afrikában:

Here's a little song i wrote,
you might want to sing it note for note,
don't worry, be happy

in every life we have some trouble,
when you worry you make it double

don't worry, be happy

aint got no place to lay your head,
somebody came and took your bed,
don't worry, be happy

the landlord say your rent is late,
he may have to litagate,
dont worry be happy,

look at me im happy,
don't worry, be happy

i give you my phone number,
when your worried, call me,
i make you happy

don't worry, be happy

aint got no cash, aint got no style,
aint got no gal to make you smile
but don't worry, be happy

cos when you worry, your face will frown,
and that will bring everybody down,

so don't worry, be happy

now there this song i wrote
i hope you you learned it note for note
like good little children

dont worry be happy

a másik nagy bölcsességet majd személyesen mondom el, ha hazaértem :D

26_09_2010_Accra

Vasárnap Naana családjával mentem misére és elkészült a csodás 'magyar' ananászos kuglóf is:)
Nagyon nagy siker lett, bár nagyon-nagyon édesnek tartották. Itt nem szokás önteni a cukrot a sütikbe..
Kezdett nagyon fájni, hogy el kell hagynom az itteni barátaimat.
Annyit nyertem a nyitottsággal, nem bánom, hogy így voltam itt, de fáj is nagyon a búcsúzás.

Már hetek óta gyűjtöm az erőm ehhez az utolsó pár naphoz, minden nap egy halál, minden napra jutott bőven, akitől úgy kellett búcsúznom, hogy talán már sose látom újra.

25_09_2010_AdaFoah_Accra

A kis falu neve Ada Foah, ez a szállás pedig a Marana tha beachen van. (Jöjj el, Uram!)
Egyik oldalról az óceán, másik oldalról a Volta folyó deltája öleli körbe a helyet.
Reggel átúsztam a folyón egy szigetre, úgy 500 méterre volt a googlemaps szerint bár én 300 nak gondoltam. A szigeten egy strandröpi pályán labdázgattam egy gazdag ember portáján és aztán visszaúsztam. A leendő önkénteseknek ezt ajánlom bevenni a napi rutinba felemelő volt. Nem is beszélve arról, hogy mekkora respekt övezett utána, lévén kevesen tudnak úszni a feketék közül, főleg akik nem a tengerparton születtek.
Szomorúan de délután vissza kellett térnem Accrába, hogy egy kis időt még Pokuaa nővérééknél is töltsek, ahol ígértem sütök valami magyar sütit.

24_09_2010_Accra_AdaFoah

Útközben




A buszcsatlakozásra várakozva 'Tized'-et ettem ebédre Accraban. No elmondhatom, hogy 2 hónap után már ráálltam az itteni ízekre és annyira élveztem ezt az ételt, hogy magam sem hittem el :D

Itt a nemzeti színház. Ki hitte volna, hogy ilyen házak is akadnak itt. Hát nekem leesett az állam.

Ada Foah felé ez a csöpp édes lányka ült és aztán aludt az ölemben. Hát a ghánai anyukák nem aggódják túl magukat. Nagy-nagy öröm volt ringatni a babát. Itt képzeljétek nem is szokás a ringatás és a nyugtató rázogatás meg abszolút nem. Főnököm mondta is még korábban, hogy tetszik neki, ahogy megnyugtatom a kislányát térdből rugózva, ringatva, no tudjátok hogyan, ekkor esett le, hogy itt ilyet soha anyától nem láttam. De hatásos:)
És az érkezés még gyönyörűbb volt, mint amire számítottam az elbeszélésekből.
No és itt lehetne önkéntesnek lenni és angolt tanítani a suliban. Már alig várom, hogy egyszer itt töltsek egy évet.
Balra pálmalevélből font falú kunyhó, árnyékba vont nyugágyak és halászhálót partra vonó halászok, pálmafák...:
Végre a hely szépsége nem csak a gazdag hotellakókat szolgálja, hanem egy új projektben egy helyi fiatalember iskolát és szállásokat épített, az utóbbiakból befolytakból finanszírozva az előbbit. Itt lehet önkéntes tanítónak lenni.

23_09_2010_Kumasi

Csütörtök, utolsó munkanap. Ma már nem jövök többet haza Mr D házába.

Reggel korán a gyerekektől nagy nehezen elbúcsúztam. Mama Comforttól is ezzel a képpel:


Aztán elmentem a közeli térre a varrónőhöz, aki ugyan tegnap délutánra ígérte a ruhákat, de még mindig bajlódott velük. Persze messze nem volt kész, így egy kis ücsörgés után hazafutottam, mert irtózatos eső akart leszakadni. Szerencsésen megérkeztem a házba, amikor tényleg leszakadt az ég, vigasztalhatatlanul sírt minden.
A csomagjaim már össze voltak pakolva és egyedül Ohemaa és Mr D volt otthon. Ohemaaval beszélgettünk, majd az eső után az utolsó pillanatban elkészülő ruhákkal Mr D bevitt az irodába.

Befejeztem a munkám és kicsit fotózkodtunk a kollégákkal. Pokuaa és Anim sajnos nem voltak bent, de Pokuaaval tudtam még találkozom a hétvégén Accrában.
Munka után Mr W-vel (balra fent) imádkozni mentem a karizmatikusokhoz. Nagyon-nagyon jól beszélt a lelkész. Kegyelemről és kitartásról.

Estére a hostelbe az europaiakhoz mentem és rövid alvás után hajnalban Accrába, és tovább Ada Foahba utaztam.
Nehéz volt elhagyni a várost, ki tudja mikor térek vissza.

22_09_2010_Kumasi

Reggel Junior kapott a terasztakarítás mellett más feladatot is, így tudta, hogy el fog késni az iskolából. Eléggé nehezen viselte ezt, mert ilyenkor büntetés jár a suliban: iskolasöprés vagy más hasonló.

Nagyon örült, hogy megvártam, míg felmossa a teraszt és elkísértem a suliba.
Nagyon nehéz lesz, a holnapi búcsúzás a gyerekektől és Mama Comfort-tól.

Az utolsó estére kis mozizással (A Kóristákat elküldte anyu!!!), nasival és helyi traubiszerű itallal, alvaroval készültem. Irtó nagy volt az öröm, Ráhel nem is tudom hányszor mondta el, hogy el sem hiszi, hogy ezt mind nekik hoztam és, hogy ő mennyire boldog:

Azt hiszem, ez látszik is a képeken. A fiúk doboltak a lányok táncoltak, és mivel Kwame összedobta újra a laptopot még ghánai highlife is szólt.

Mr D sajnos igen későn érkezett, pedig borral vártam, no mindegy szólhattam volna előre, csak hát bizonytalankodtam. No de legközelebb nem fogok.
Azért mikor megjött csináltunk egy fotót.. :)
A gyerekek vidámsága és szeretete feledhetetlen.

21_09_2010_Kumasi

Ma van Kwame Nkrumah, az első ghánai elnök születésnapja, így senki sem dolgozik.
Ennek örömére én sem tettem, hanem meglátogattam egy árvaházat Ráhellel, hogy jobban képbe kerüljek a diplomatémámmal kapcsolatban.

Csodaszámba megy minden a diplomám körül. Annyi váratlan apróság segíti a munkám. A spanyol barátnőm ebben az árvaházban önkéntes, így könnyen eljutottam Anwiankwanta-ba, 86 kisgyerek otthonába. :)

Kerti fotó.

Alvó újszülött, a legkisebbekre egy nagymamakorú asszony vigyáz. Így csendesen szunyókál az egész szoba.
6 évesen ilyen vidáman pelenkáz egy kislány.

A gyerekek nagyon édesek, de azért elég árvák voltak. Bár a vidámság nagy volt :D
Hála Istennek errefelé nem szokás sírni, gondolom az gátszakadás lenne :(

20_09_2010_Lake Bosomtwe


Reggel esősre fordult az idő, de aztán kiderült megint. A turist info-s házikóban sikeresen begyűjtöttem sok-sok tudást a tó keletkezésével, és a környezettel kapcsolatban.

Majd ismét egy jeep hátulján hagytuk el a tavat, mint legutóbb az eurázsiai barátaimmal, de most nem plantinnal hanem ananásszal osztoztunk a pickupon.

Délután elnéztem a varrónőhöz, de meg nem tűnt úgy, hogy bármi is készül a számomra, pedig már vagy 4 napja voltam nála és szerdára kész kellene legyen minden...

19_09_2010_Lake Bosomtwe


Indítok ma egy banánlevéllel a Bosomtwe tó partjáról:)

De térjünk vissza a reggelhez:

A misén ma a templomi kórus egyenruhája és kis fejfedője olyan volt, mint az amerikai végzős középiskolások vagy diplomázok szerkója. Igen jól nézett ki, főleg amikor táncolva mentek adakozni a kórus tagjai, már írtam, hogy a persely nem körbejár, hanem mindenki előremegy sorban. Nagy ünnep ha tudsz adni.



A diplomatémám egy árvaház és önkéntes központ lesz, a világ legnagyobb meteor becsapódássál keletkezett tavának partján. Ide látogattam el Kwame-vel a mise után. Gyönyörű volt a tó, és nagyon jó a helyszín is, ahova tervezhetek. Kihívás, hogy igen lejt a terep, de annyi más potenciál van a helyben, hogy ez nem lehet gond.Gyerekek a tóban :)

18_09_2010_Kumasi

A kulturális központba indultunk reggel, Abena, Irama (Rahel) és Junior.
A múzeum tele volt az ashanti királyok eszközeivel, fotóival. Ezen a képen a jellegzetes belsőudvaros ház egyik helyiségét látjátok, tele ütős hangszerekkel és a király szállítására való kocsival, jobbra fent hátul, amelynek két tartó tengelyét 2-2 ember vitte... természetesen a fején :)
A belső udvar közepén tradicionális és részben még ma is használt konyhafelszereléseket láttok.

A Kultúrközpont falán hagyományos jelek voltak.. Sajnos egyelőre nem tudom mit jelent ez a jel, de kinyomozom :)


Rahel egy calabage-zsal. Csoda gyümölcs, később víztartó edény lesz belőle és a hátul látszó fán termett...

Este a libanoni barátaimmal vacsoráztunk egy utolsót. Jó volt a keleti zenét hallgatni, de majd szétfagytam a légkonditól a kocsiban hazafelé...:)

17_09_2010_Kumasi

Péntek reggel ismét Melissa családjánál ébredtem és innen mentem munkába.
A trotro leghátuljában utaztam és az ablakán ugrottam ki a központ előtti sarkon, hogy ne kelljen felállnia a fél busznak, míg kigyömöszölöm magam és hát persze mert olyan jó kedvem volt.
Tudtam, hogy sokat kell haladnom aznap a tervekkel így lelkesen bele is kezdtem. Dél körül Pokuaa benézett és kérdezte, hogy elmegyek-e vele és nővére egy gazdag barátnőjével egy építési telekre, ahova, majd tervezni fog.
Félig sem értettem miről van szó, de természetesen mentem, hiszen ha visznek, akkor tuti, hogy újat fogok látni.

A legnagyobb forgalomban vágtunk át a városon, legalább egy vagy másfél órát kocsikáztunk, illetve álltunk a dugóban. Mivel reggel nem otthonról indultam és soha nem volt nálam több napra való pénz, már egy fillérem sem volt. Ismét megtapasztaltam Isten jóságát, mert ezen a napon kivételesen meg lettem hívva ebédre:) Mennyivel fontosabb vagyok mint egy veréb.

A telek nem volt különösebben érdekes, inkább a mellette lévő ház, ahol érdekes a homlokzat utólagos magasítása:

Este vacsora után az egyetemre mentem, de közben benéztem egy templomba is, ahol a másnapi esküvőre próbáltak.

16_09_2010_Kumasi

Ma Melissaval is Nyugat-Afrika legnagyobb piacán barangoltunk, este pedig táncolni mentünk. Salsa volt, az afrikaiak tudnak táncolni :D
Gyerekek a nagy piac rengetegeben: Van egy növény (calabash), aminek a termese tökéletes víz és étel tarolására, kanalazásra, még evezőkanálnak is használjak :) Vettünk párat a piacon:


Ez a fiú úgy igyekezett választékosan beszélni angolul. Igazán meglepő volt a piacrengetegben az árusok között, remélem sokra viszi!

15_09_2010_Kumasi

Délben Mr K-t elkísértem egy geomérnököket foglalkoztató irodába, és csodák-csodája, kaptam egy irtó klassz térképet a meteor alkotta tórol, ami mellé a diplomamunkámat szeretném tervezni :D
Annyira megörültem, mert előtte úgy tűnt, csak kin-keservesen tudok majd adatokat szerezni. Ráadásul egy helyszínrajzot is kaptam egy telekről, ami a katolikus egyházé, és nagyon jó helyen fekszik. Egyelőre minden ideálisnak tűnik, hogy az önkéntes árvaházat a Bosomtwi tó partjára, csodás panorámával megtervezzem : )
A kivitelezésre Ghánába költözöm.

Ezután ismét elnéztem a piacra, vettem sok-sok anyagot, csodaszép batikokat.





Kwame továbbra is elég beteg volt, így elnéztem hozzá munka után. Beszélgettem sokat a helyi HÖK elnök szerű emberkével, és ismét elámultam, mi mindenről tudnak, micsoda információ áramban élnek.

Mivel késő lett, már nem mentem haza, hanem ismét Melissa családjánál szálltam meg, akik megint nagyon szívesen fogadtak.



*Mi mindent kell és sztem érdemes is feladni, ha valahova utazol és meg akarod ismerni a kultúrát? a teljesség igénye nélkül..*


Nagyon szerencsésnek bizonyult Svájcban is és Ghánában is, hogy egyrészt dolgoztam, másrészt családhoz költöztem.


Bár eleinte kifejezetten passzív voltam, nem akartam meghatározni hogy mi történjék velem, később ennek sok gyümölcse akadt, mert megláthattam, hogyha nem az van amit én mondok, akkor hogyan is van...:) Vagyis hogyan is van általában. Legyen szó evésről, kommunikációról, illemszabályokról, bármiről..

***

14_09_2010_Kumasi

Melissa itteni családjánál aludtam, és reggel innen mentem munkába, óriási dugóban ücsörögtünk..

Ebédre elhívtam egy ghánai barátomat, Kwamét, a kedvenc helyemre, kiderült, hogy maláriája van. Eléggé ki volt szegény.

Este a gyerekekkel matekoztunk. Jó kihívás egyszerre három gyereknek három szinten feladatot adni, kikérdezni : D


*Privátszféra*


*Utazás

Mivel mások a körülmények, és leginkább az inrfastruktúra összehasonlíthatatlan, a szükség úgy hozza, hogy az emberek gyakorta nagyon kis helyen kell elférjenek, és elkerülhetetlen a testközel. Mivel ez szükséges szinte soha senki nem él vissza a helyzettel, ez azért engem meglepett, mert otthon a 4es6oson járva iskolába 12 éven át viszonylag gyakran találkoztam zsebtolvajokkal és féktelen alakokkal.

Itt pedig teljesen normális, hogy a zsúfolt trotróban vagy taxiban tiszteletben tartják az embert, a körülményekhez képest maximálisan.


*Együttlakás

Nagyon-nagyon örülök, hogy egy ghánai családhoz kerültem és ráadásul egyedül. Így igazán látom, hogyan működik, és belülről szemlélhetem a családot. A diákok közül a nagytöbbség együtt lakik egy koliban. Nem mindennapi, hogy 2 hónapra idegenként csak úgy befogadtak, kíváncsi vagyok, hogy képes lennek-e én is ugyanezt megtenni később mással. Sőt ha meggondolom, hogy Svájcban is egy kis családdal lakhattam.. :D


*Fiú-lány szobák

Már érkezésemkor is felhívták figyelmemet a diákok, hogy micsoda szigor uralkodik európai szemmel a fiú-lány szobák körül. A koliban nem lehettek vegyes szobák eleinte, bár ezt a ghánaiak által javasolt szabályt az európaiak, hogy-hogy nem megdöntötték. Érdekes. Mindenesetre családi ház tervezésekor alapvető, hogy minimum két szobát, vagy kétszer kettőt tervezünk külön a fiú és lány gyerekeknek, vendégeknek.


*Munkahelyi témák, politika, vallás, magánélet

Úgy tanultam, hogy három tabu téma van munkahelyen, politika, vallás, magánélet. Nem emlékszem, hogy az elmúlt 2 hónapban szó esett volna ezeken kívül másról is, a heves munkahelyi vitákban :D

***


*Miért gazdag a fehérember?*


Egyrészt igaz, hogy jóval gazdagabbak vagyunk, de leginkább szabadabbak, és számtalan lehetőséggel elhalmozottak.

De hogy miért gondolja itt mindenki még a legtöbb nagyon gazdag ember is, hogy sok-sok pénzem van, arra több magyarázatot is találtunk egy itteni önkéntes barátommal, aki egy árvaházban dolgozik harmadjára 2 hónapot nyáron.

Az első fehéremberek a misszionáriusok voltak, akik sok pénzzel érkeztek, hogy iskolákat, kórházakat építsenek. Bar nem az ő pénzük volt, nyilván a helyiek azt látták, hogy a misszionáriuson keresztül érkezik a sok zseton.

Ez lehet a régi beidegződés alapja, de ugyanakkor nagyon megerősíti ezt a képet, az, ami a tévén keresztül a fehérek világáról szól. Csupa ragyogás, sztárok és a szappanoperák fals világa.

A harmadik tapasztalat, hogy általában igen sokan csak rövid időre jönnek, önkéntesek vagy turisták és lelkesen szórjak a pénzt, ami alá természetesen adjak a lovat a helyi kereskedők is a turisták által kifejezetten látogatott helyeken.

Emellett pedig jellemzően németek jönnek ide Európából, középkelet-európait aligha láttak eddig errefelé.

Néha már nagyon nehéz, a csalódott arcokat látni, azokon, akik azt hitték dupla áron vásárolok majd, vagy adakozni fogok.

De mégis igen sokan nem ilyenek, és egyszerűen örülnek, hogy európaival beszélgethetnek ;)

***

13_09_2010_Tamale_Paga_Burkina Faso_Kumasi

Ismét hajnalok hajnalán indultunk, illetve jobban mondva alvóhelyet változtattunk, és mindenki befészkelődött a buszba. Erre a napra tartogattuk a legtöbb utazást, egészen-egészen északra Burkina Faso-ig. Mikor a határhoz értünk engedéllyel bejártuk a senki földjét, nézelődtünk.

Valójában azonban azért is utaztunk ilyen távolra, hogy egy tavat meglátogassunk, ahol közel 100 krokodil él, és egy két kis csirke fejeben fotómodellt állnak, sőt meg azt is hagyjak hogy a turisták a farkukat emelgessek, Melissa és a krokodil:
Ezeknek a fáknak a virágából pamutot készítenek, (cottontree), Paga:
Északon szegényebbek az emberek, így az utakon sokkal-sokkal több a bicikli és a motor. Az egyik férjemmel éppen motorozunk Pagaban:


Igyekeztünk mihamarabb visszaindulni, mert több int 10 órás út állt előttünk.

Tamale után pedig mar csak hárman utaztunk. Utólag elég logikus módon a sofőr fölvett más utasokat útközben, de emiatt nagyon mérgesek lettünk, hiszen a buszt mind a négy napra kibéreltük, és hát egy szót sem szólt, csak egyszerre felszállt egy csomó ember, akiktől ráadásul rendesen be is szedte az útiköltséget. Nem nagyon akadtak, akik angolul beszeltek, így kellően izgi volt a helyzet az afrikai éjszakában, itt-ott jobbra-balra kisiklott kamionok és buszok között repesztve, de Istennek hala, épségben megérkeztünk itteni idő szerint fél 1kor Kumasiba, ahol mint másnap megtudtam, Isaac házában aludtam, aki januárban ott volt a zürichi Iaeste konferencián, amire én is benéztem, akkor :D

Csöpp a világ!

Puszi Mindenkinek!

12_09_2010_Mole_Larabanga_Tamale


Hajnalban indultunk safarira, az esős évszak miatt gyalog. Vezetőnk, Osman megtöltötte a puskáját, és meghallgattuk a park rövid történetet.

Mivel a Mole Nemzeti Park Ghána északabbra eső részén van, az itt élő emberek túlnyomó részt muszlimok. A Mole Park és Larabanga körül pedig kizárólag iszlám vallásúak laknak. Lencsevégre kaptam néhány kislányt az utcán:


Kisfiúk: Ahogy elindultunk Osmannal, rögtön találkoztunk is két hím elefánttal, egyikükről készült ez a kép: Sok-sok növényt és gyógyhatásaikat is megismertük a séta során, az esős évszak miatt minden gyönyörű zölden virított, nyoma sem volt szavannának.

Olvastam, hogy Ghána levesevő ország, nagyon gazdag és nagyon ízes levesek vannak, de annyira fűszeresek, hogy nem mertem neki állni, végig kóstolni őket. Jellemzően különböző leveleket is nagy mennyiségben főznek bele a levesekbe.

Még láttunk jópár majomfajt, és szarvasféléket, soha sem hittem volna, hogy ez a két állat egy helyen élhet. Furcsa gondolat, végülis soha senki nem mondta, hogy nem élhetnek egy erdőben, de hát mégis :D

Safari után a reggelinél egy fiatalember Ghána legrégebbi, 5-600 éves mecsetének megtekintését ajánlotta. Mivel a csoportomat nem érdekelte, szívesebben úszkáltak, a német turistákkal, így erre a napra két német szociális munkáshoz csatlakoztam, akik fehér jeepükkel szívesen elvittek magukkal.

Először kis kenuzásra vállalkoztunk. Óriásira terjeszkedett ki a folyó így csak az árterületen hajókáztunk, de ez is tiszányi széles volt : )


Ahogy megérkeztünk Larabangába, nagy ünnepség, ének, tánc volt, hiszen a Ramadán véget ért. A fiatalember mint kiderült polgármester, vagy képviselő fele, a falu politikusa. Fred, Barbara és én voltunk az egyetlen fehéremberek. Be is hívtak minket a kör közepére táncolni. Irtóra élveztem, aki jól tancolt vagy énekelt annak pénzt nyomtak a homlokara, ami az izzadtságtól megragadt : ) Az itt kapott dicséretekre vagyok a legbüszkébb!
És a mecset: Ezt a mecsetet barátaim 2 hónapja látogattak meg, akkor szép fehér volt, 2 hónap eső így megfestette. Hamarosan újra felújítják.
Ez a kép a mecset mellett játszadozó gyerekekről készült. Ekkor hívták imára a falu népét.


Árnyékban hűsölő kecskék:
Úton. Útitársaim irtó jófejek voltak, mindenkinek segítettek, felvettünk egy csomó embert a jeep hátuljára, szólt a ghánai zene, a highlife és száguldottunk a rázós földúton. Persze én nem fértem meg a kocsi belterében a jókedvemtől, így kiültem az ablakba.

A Fehér-Volta estefelé Tamale fele.